Apa, kezdődik!!!

2012.09.27. 09:23

okoleonardoo_1348728842.jpg_997x1036

Szeptember 30-ával kezdetét veszi egyházunkban (is) a Teremtés hete. Gyülekezetünkben ez egyúttal az ökogyülekezeti gondolat tettekre váltásának kezdete is lesz egyben, amit már régóta izgatottan várok. A nyár a tervezgetéssel és kapcsolatépítéssel telt. Még tavasszal tarthattam egy beszámolót ebben a témakörben gyülekezetünk presbitériuma előtt, majd felhatalmazást kaptam arra, hogy dolgozzam ki gyülekezetünk (pontosabban gyülekezetink Erdőkertes és Váchartyán) ökogyülekezeti munkatervét. Ez el is készült, de a hivatalos csatlakozásra mégsem került sor. Bár a terv mindenkinek tetszett, a vezetőség élén a lelkészünkkel úgy határozott, előbb alakuljon ki valódi érdeklődés a gyülekezetben, kezdődjön meg a munka és ha még jövőre is tart a lelkesedés, akkor vágjunk bele hivatalosan. Ez nekem elég rosszul esett, de utólag én is nagyon logikusnak látom. Szóval vasárnap egy teremtésvédelmi témakörben megfogalmazott igehirdetéssel indul a szervezőmunka. Én egy motivációs kérdőívet is készítettem, amit kiosztunk a gyülekezetben, hogy felmérhessük az érdeklődés mértékét és irányát. Hat témakörre térünk ki benne, ahogy a képen is látható. Ez a hat témakör nagyjából a teljes spektrumát lefedi ennek a mozgalomnak, ahogyan egy ökotudatos hívő életformának is. Sokan talán meglepődnek majd, miköze lehet ezeknek a kérdéseknek egy református közösség mindennapjaihoz, de ha a kérdőívet elolvassák, valószínűleg megértik, hogy nagyon is sok. A Teremtés Hete rendezvénysorozat egyébként ünnepélyes ökumenikus nyitó istentiszteletére 2012. szeptember 30-án 16 órakor, a Lágymányosi Ökumenikus Központban kerül sor, ahol kiosztásra kerülnek a már csatlakozott gyülekezetek számára az ökogyülekezeti címek és díjak. Igyekszem én is ott lenni, hogy minél több ilyen gyülekezettel tudjam felvenni a kapcsolatot. A jövőben szeretnék minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni ezekkel a közösségekkel és ezen a blogfelületen  keresztül fogok beszámolni tapasztalataimról. Csütörtökön aztán a bibliaórán folytatódik a "munka". Egy természetfilmet nézünk meg Vad Magyarország címmel. A magyar-német koprodukcióban készült egyórás természetfilm lenyűgöző képi világával és sodró történetével méltón jeleníti meg Magyarország tájait, állatvilágát és természethez kötődő hagyományait. A négy évszakon átívelő, több mint húsz hazai helyszínen forgatott film évtizedek óta az első, hazánk vadvilágát átfogóan bemutató produkció. Remélem a képeket látva mindenki rádöbben, milyen csodálatos is Isten teremtett világa, aminek szépségét a hétköznapokban hajlamosak vagyunk elfelejteni. Pedig a miénk, nekünk is készült, általa is Istennel találkozhatunk. A film után beszélgetés lesz, talán már valami kis munkacsoport is kialakulhat vállalkozó szellemű érdeklődőkből.

 

A motivációs kérdőív tartalma (szabadon terjeszthető, felhasználható!)

Motivációs kérdőív

Sport

Egyetértesz-e az alábbi mondattal?

 Mivel testünk a teremtett világ szerves része, így a bibliai parancs értelmében azt is őriznünk és gondoznunk/művelnünk kell.

A: Igen, ennek szellemében igyekszem egészségesen élni, rendszeresen mozogni.

B: Nem, szerintem egy hívő embernek nem a testi, hanem a lelki egészségére kell figyelnie.

C: Idáig ezzel a kérdéssel nem foglalkoztam, de ha lenne a gyülekezetben egy kis csapat, amely támogatna az életmódváltásban, akkor ahhoz szívesen csatlakoznék.

Étel

Szerinted van-e jelentősége annak, hogy milyen étel kerül nap mint nap az asztalodra? Csak vásárolod, vagy termeled is az általad elfogyasztott zöldségeket, gyümölcsöket?

A: Igen, mert ha egészségesen táplálkozom az életem minden területére jó hatással van, például szolgálni is több erővel és jobb kedvvel tudok. Hogy minél frissebb és tisztább zöldséghez/gyümölcshöz jussak, szívesen kertészkedem is.

B: Nem érdekel mi kerül a tányéromra. Jézus is azt tanította, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert amit megeszik. Kertészkedni nincs időm és nem is értek hozzá.

C: Szeretnék egészségesen táplálkozni, de ennek sok akadálya van. A kertészkedéshez sem értek igazán, de ha lenne a gyülekezetben egy kis csoport, amelyik egymást segítve, közösen művelné a kertjeit, ahhoz én is szívesen csatlakoznék. Jó lenne megismerni korszerű alternatív termesztési  módszereket is.

Gyermekeink

Mi a véleményed? Gyermekeink jövője, a teremtett világ, amit nekik örökül hagyunk, milyen állapotban van? Van-e lehetőségünk és felelősségünk ebben a tekintetben?

A: Aggódom ha gyermekeink jövőjére gondolok. A teremtett világ már most is romokban hever és ha nem teszünk valamit, akkor ez helyzet csak egyre rosszabb lesz. Ami rajtam múlik, szeretném megtenni gyermekeim érdekében.

B: A világ Isten kezében van, nem az én dolgom, hogy mi lesz tíz, vagy húsz év múlva. Gyermekem ha felnő, majd megoldja a problémáit önállóan.

C: Nagyon fontosnak érzem, hogy gyermekeimet a teremtett világ értékeinek tiszteletére és szeretetére megtanítsam. Ha a gyülekezetben erre külön gondot fordítanának, annak nagyon örülnék és szívesen segítenék is.

 

 

Természet

Amikor Isten a világot teremtette, minden műve felett megállt és azt mondta: Íme igen jó! Vajon ha ma rátekint  mit gondol? És mit gondolsz Te, ha például utazás közben kitekintesz a jármű ablakán?

A: Isten valóban csodálatosan szép világot teremtett, aminek szépségeivel nem tudok betelni. Hitemet is erősíti, amikor a szabad természetben kirándulhatok.

B: Ez a világ már úgy tönkre van téve, hogy nincs benne semmi gyönyörködni való. Ahogy a közmondás is tartja, mindenütt jó, de legjobb otthon. Nem is szeretek kimozdulni, odakinn csak szúnyogok meg a kullancsok lepik el az embert.

C: A hétköznapok rohanásában kevés időt tudok természetjárással tölteni, de ha a gyülekezetben ezt rendszeresen megszerveznék, szívesen vennék részt kisebb, nagyobb túrákon, kirándulásokon.

Energia

Az energiafogyasztás egyre több pénzünket emészti fel otthon, de a családban is. Szerinted mit tehetünk? Hallottál-e a megújuló energiaforrásokról?

A: Én is nagyon soknak érzem amit erre a célra ki kell fizetnünk, de energia, fűtés, világítás, melegvíz nélkül nem élhetünk. Amivel tudok spórolok, de ez nem könnyű feladat.

B: Engem nem érdekelnek a számlák. Amíg tudom kifizetem őket, de nem hiszem hogy ha ezen rágódom attól kisebbek lennének a költségeim.  Ha elfogy a pénzem, legfeljebb majd jobban felöltözöm.

C: Azt gondolom jó lenne alaposan végig gondolni, hogyan lehetne  a lehető legkevesebb energiát felhasználni. Sokszor észre sem vesszük a pazarlást, pedig sok kicsi is sokra megy! A megújuló energiaforrásokban is sok fantáziát látok, hiszen a természet szinte kimeríthetetlen mennyiségben árasztja ránk például a napenergiát, csak meg kellene tanulnunk befogni és a saját céljainkra felhasználni!

Hulladék

A világban egyre többet hallani a szelektív hulladékgyűjtésről. Vajon nekünk kell-e ilyesmivel foglalkoznunk?

A: Igen, mert ezzel a környezetünket is óvjuk és akár még pénzt is takaríthatunk meg. Régen sok olyan dolgot dobtunk ki, amit még lehetett volna használni, vagy akár tovább adni a rászorulóknak.

B: Nem hiszem hogy ez lenne a legfontosabb dolgom. Arra vannak a szemétválogatók, hogy összegyűjtsék ami még jó valamire. A szelektív hulladékgyűjtést nagyon macerásnak tartom.

C: Időnként arra gondolok, hogy ha összefognánk ezt is sokkal jobban tudnánk csinálni. Ha például a gyülekezetben összegyűjtenénk a papírhulladékot, a fiatalokat is bevonva, pénzhez juthatnánk, amit közösségi célokra fordíthatnánk. Sok jó ötletet látni az interneten az újrahasznosításra is. Hasznos lenne a gyülekezetben megosztani a jó módszereket egymással.

Kedves testvérem!

Köszönöm, hogy fordítottál néhány percet erre a kérdőívre! Természetesen ez nem vizsgalap és az is igaz, hogy ezekre a kérdésekre még számtalan válasz adható. Összeállításának célja az volt, hogy bemutassa számodra, melyek azok a főbb kérdések, amelyekkel a református ökogyülekezeti mozgalom foglalkozni szeretne. Gyülekezetünk presbitériuma elhatározta, hogy közösségünkben is teret ad ezeknek a gondolatoknak a megismerésére és a mozgalom célkitűzéseinek valóra váltására. Ha úgy gondolod szívesen megtudnál többet is lehetőségeinkről, esetleg tevékenyen szeretnél bekapcsolódni a munkába, akkor arra kérlek, juttasd vissza ezt a lapot nevedet ráírva a templom előterében található gyűjtődobozba, vagy keresd lelkipásztorunkat, esetleg engem személyesen (például csütörtökönként a bibliaórán), vagy akár ímélben: (stalk-r@freemail.hu) További infromáció: http://okogyuli.blog.hu/

Szeretettel várunk!

Ujvári László

 

 

Bevezetés:

 

            Az aquaponia egy olyan alternatív élelmiszer előállítási technológia, amelynek segítségével vegyszermentes módon zöldség és fehérje (hal) termelhető olyan területeken is, ahol kevés a csapadék és rossz minőségű, vagy kevés a művelhető talaj. A rendszer lényege, hogy egy tartályrendszeren belül, folyamatos vízáramlást biztosítanak halak és kavics- vagy agyaggranulátumágyon termesztett növények között. A halak vízben oldódó ürülékét a granulátum felületén elszaporodó baktériumok alakítják át a növények számára hasznosítható vegyületekké. A rendszer hatékonysága a különböző elemek közötti arány és egyensúly függvénye.

Az aquaponia működési elve a természetben megtalálható ökoszisztémák  működési elvének felismerésén, megértésén és innovatív alkalmazásán alapszik és három fő eleme, ismérve van:

 

-értékek megléte

-értékek közötti áramlás

-értékek közötti egyensúly

 

Ez a hármas szabályrendszer nemcsak a növénytermesztésben, de az ökogyülekezeti közösségek kiépítésében és fenntartásában is értékes és alkalmazható.

 

Hogyan?

 

Először is vegyük számba milyen értékekkel rendelkezünk.

 

A, fizikai értékek:

Bár sokszor érezzük úgy, hogy egyházunk és különösen vidéki gyülekezeteink elszegényedtek, valójában a szó eredeti értelmében véve kimeríthetetlen gazdagságú örökség tulajdonosai. A teremtett világba ágyazottan, növények, állatok és megújuló energiaforrások (nap, szél, víz) veszik körül, amelyeket felhasználva céljait (ezekről majd később) elérheti.

 

B, emberi értékek:

A történelmi egyházak már csak taglétszámuk nagyságánál fogva is rengeteg értékes (természetesen minden ember értékes, itt csak ökologikus szempontból vett értékről van szó), lelkes, elkötelezett és képzett egyháztaggal rendelkezik, akik paradox módon mégis sokszor egyházi jelenlétüket sematikusnak, rutinszerűnek érzik.  Ráadásul egyházon belüli eloszlásuk is nagyon egyenetlen a városi és a vidéki gyülekezetek között.

 

C, szervezeti értékek:

Az egyház település és országhatárokon is átívelő, adminisztratív, gazdasági és szellemi hálózata, hierarchiája, a szabadságnak és az egységnek egyedülálló rendszere, amelyben értékek és információk gond nélkül áramolhatnak. Ráadásul a XXI. században ehhez még hozzájárul egy nagyon fontos és hasznos technikai feltétel, amelynek jelentősége csak a könyvnyomtatáséval vetekedhet, az internethasználat széleskörű elterjedése, amely hatványozottá teszi a kapcsolatainkat.

 

            Az értékek közötti áramlás megindítása ilyen feltételek között szinte már csak elhatározás kérdése. A pozitív visszacsatolás lehetőségének biztosítása esetén a folyamat (ahogyan az aquaponiában is) kicsiben is elindítható egy nyitott rendszerben, ahol az eredmények transzparenciája felkeltheti az érdeklődést és fejlődést generál. Az aquaponiában ezt a szerepet szivattyúmotorok töltik be, erre a célra a mi esetünkben egy egyházi kezelés alatt álló internetes honlap a kézenfekvő megoldás, ahol a különböző projektek beindításához szükséges információk és az elért eredmények egy helyen, valósidejűen megjeleníthetőek.

A beindítással kapcsolatban az alternatívák minél pontosabb és szélesebb skálán történő bemutatása kívánatos. Képek, tervrajzok, működési leiratok, költségvetés, bemutatóvideók, beszerzési források, stb. A különböző ötletek három csoportban kerülnek megosztásra az áttekinthetőség kedvéért.

 

-világoszöld: könnyen, akár egyedül és otthon is megvalósítható, de eközben mégis fontos és hasznos öko-logikus megoldások, energiatakarékosság, alternatív növénytermesztés, hulladékhasznosítás, dekoráció stb.

 

-sötétzöld: komolyabb, csapatmunkát, anyagi ráfordítást igénylő projektek ismertetése, melyek elsősorban a parókiákon valósulnak meg (ökoparókia program) modellszerűen, majd igény szerint, kalákában elkészítve gyülekezeti tagok, esetleg érdeklődő külsősök portáin (fóliasátrak, sörkollektorok, szélkerekek, stb.)

 

-méregzöld: külsős szakember segítségét igénylő speciális megoldások, és rendszerek, hőszivattyú, napelem, hőszigetelés, stb.

 

            A honlap másrészt az interaktivitást széleskörűen lehetővé tévő, felhasználóbarát felülettel rendelkezik, ahol a beindított projektek bemutatása és a kapcsolatfelvétel zajlik, szaktanácsadással kiegészülve.

Első körben az indulást segítő stratégia megosztása elméleti és gyakorlati formában. A propaganda piramis felvázolása, a meggyőzéshez szükséges előadásvázlatok, power point anyagok, plakát és szórólaptervek megosztása szükséges. A célok megfogalmazása, az érvek felsorolása (pénzmegtakarítás, gyermekeinkért érzett felelősség, misszió, stb.)

Ezen a felületen keresztül szervezhetők a különböző találkozók, rendezvények, előadások, jelenhetnek meg cikkek, beszámolók, kép és videoanyagok. Utóbbiak különösen a fiatalok bevonása miatt fontosak. A technológia fejlődésének és olcsóvá válásának köszönhetően a videók készítése és „fogyasztása” a fiatalok egyik legelterjedtebb információforrása lett. Régen azt mondták egy kép többet ér ezer szónál, ma elmondhatjuk egy video többet ér ezer képnél. Gyülekezeteink ifjúsága ebbe a részfeladatba különösen könnyen bevonható és a feltöltött anyagok nagy érdeklődésre tarthatnak majd számot annak ellenére, hogy azokat nem profik készítették.

A honlap a mozgalom „arcaként” szolgál, ezért nem árt a jó megjelenés és a könnyű kezelhetőség.

 

            Végül, de nem utolsósorban nagyon fontos az egyensúly szerepéről is szólni, amely egyensúly a tartós fennmaradás és a hatékonyság záloga. Egy egészséges és természetes rendszerben az egyensúly magától alakul ki és önszabályozó jellegű (Szavanna). Egy mesterséges rendszer esetében az egyensúly a létrehozók felelőssége és mivel ez egy egyházon belüli mozgalom, ezért annak összhangban kell állnia az egyház alapvető célkitűzéseivel is, elkerülve a rendszeridegen elemek megjelenését, mint például a radikális politikai nézetek, pogány ideológiák és üzleti érdekeltségek befolyását.  A céltudatosság, a rendszerszemlélet, a holisztikus megközelítés, valamint a résztvevők egységes látásmódja ilyen szempontból kulcsfontosságú.

            Különösen a hosszútávú fenntarthatóság szempontjából célszerű a célok, az alcélok és az álcélok  meghatározása, szem előtt tartása, bár ezek meghatározása nem egyszerű és meglehetősen szubjektív is lehet.

Én azt gondolom, a fő cél nem lehet más, mint ami az Egyházé is, nevezetesen a Misszió, Isten országának felismerése után annak hirdetése és gyakorlati megvalósítása. Ez gyakorlatilag az ökologikus életforma egyéni és közösségi megélésén keresztül valósul meg ebben az esetben, hiszen ez nem más, mint harmóniában élni Istennel, a teremtett világgal és a közösséggel. Hiszen jó dolog számtalan van, de felülről való segítséget és az egyház támogatását is csak ilyen szemlélettel rendelkező munkához várhatunk.

Ennek a fő célnak az erőterében rendeződnek el aztán alcéljaink, konkrét rövidtávú cselekedetink. Az eredmény sokszorosan áttételes formában jelenik meg. Egy gyakorlati, kézzelfogható ökologikus cselekvés során például csak kapcsolati téren óriási változások állhatnak be.

             Megváltozhat a cselekvő kapcsolata önmagával, felismerheti önmaga teremtettségét, kiszolgáltatottságát, de felelősségét, lehetőségét és végső soron méltóságát is az istennel való együtt munkálkodásban.

Változhat kapcsolata gyermekeivel is akiknek jövőjéért cselekszik, akiknek példát mutat, akiket ezzel is hálára és aktivitásra nevelhet.

Változhat kapcsolata gyülekezetével szemben, amelynek aktív, tevékeny tagjává válhat, ahol feladatra talál, amelynek többi tagjával új viszonyba kerülhet, akiktől tanulhat. Végül változhat viszonya a külvilágban élőkkel is, átérezheti a felelősséget akár óceánokon átívelő módon is, de a szomszédban élőkkel szemben épp úgy.

            Magának a gyülekezetnek is óriási lehetőség ez a megújulásra, az „ő” viszonyaiban is új kapuk nyílnak. Kapcsolat teremthető más gyülekezetekkel, kölcsönös segítségnyújtás, látogatások által. Városi és vidéki, szegény és gazdag gyülekezetek kapcsolódhatnak össze alkalmilag vagy tartósan, cserélhetnek eszmét vagy termékeket. Ökumenikus kapcsolatok is erősödhetnek a településen belül, melyek mentén szintén az egység erősödik. Modell értékű projektjeik segítségével talán képesek lesznek a mainál sokkal pozitívabb kialakítani önmagukról a külvilág előtt és akár ismét szellemi vezetőivé válhatnak elszegényedett, céltalan, reménytelen, vidéki tömegeknek.  Az önfenntartás, öngondoskodás laboratóriumaiként élenjárók lehetnek abban a már nem is olyan távoli jövőben, amelyben az ivóvíz és az energiahordozók egyre nehezebben lesznek elérhetőek.

 

 

süti beállítások módosítása